Nagyon nehéz meghatározni, előre jelezni, hogy mi várható. Egyszer voltam egy konferencián, ahol egy jövőkutató viszonylag érdekes prezentációja egy doloról szólt. Arról, hogy nem lehet megjósolni, hogy mit hoz a jövő.  A jövőt csak a jelenlegi dolgok folytatásaként tudjuk elképzelni. Erre a legjobb példa, hogy a 1990-es évek elejéig az USA-ban minden telefontársaság gőzerővel dolgozott a videótelefonokon, mint a következő evolúciós lépcsőn. Évek hosszú fejlesztését egy pillanat alatt söpörte félre a mobiltelefonok térhódítása. Nem is próbálkozom hosszú távú  előrejelzésekkel, talán annyi megvalósul, amit erre az évre gondolok. Szándékosan nem eszközökben, hanem inkább technológiákban, megközelítésekben gondolkodom. A téma nem kicsi, így is szelektáltam rendesen, de így is több posztot megtöltött. A gondolkodásom alapja a JWT elemzése volt az idei évről.

Kezdjük a számomra a legérdekesebbel, a hordozható elektronikával. Az már tisztán látható, hogy a mobiltelefonok, ezen belül az okostelefonok piaca nagyon telített. Sok a gyártó, minden létező szegmensre egyre több féle készülék van. A gyártók próbálnak új szegmenseket találni, a Samsung például a pletykák szerint a jövő héten bemutatandó Samsung Galaxy S5-ből minimum két verziót fog kihozni, egy olyasmit, amit most S4-nek ismerünk és egy lényegesen drágább, prémium modellt. Ezek egy beállt piac műveletei, ahol már részszegmensekre lőnek, a profit csökken, növekedés még van, de már nem sokáig. A tabletek piaca továbbra is növekszik, most van a növekedési potenciálja tetején. Szükség van viszont valami újra, amiből majd 1-2 év múlva lehet nagyot kaszálni. Jelenleg úgy gondolja a gyártók nagy része, hogy ez a hordozható elektronika lesz. A téma kapcsán két dolog ugrik be mindenkinek, aki egy kicsit is járatos a témában, az egyik az okos szemüveg a másik a pedig okosóra.

Okos szemüvegeken a piac két meghatározó szereplője is, a Google és az Apple is gőzerővel dolgozik. A tavaly szeptemberi Apple éves nagy termékbejelentő konferencia egyik várt újdonsága az Apple okos szemüvege, az iGlass volt , de ez végül elmaradt. A Google Glass, korábbi nevén Project Glass viszont már tavaly április óta a piacon van. Igaz, igen korlátozott darabszámban. Ugyanis a Google úgy döntött, ad egy évet a béta tesztelésnek és csak korlátozott számban, egy Explorer nevű programban adott ki elég borsos áron szemüvegeket tízezer szelektált felhasználónak. A cél számomra egyértelmű: valós és folyamatos felhasználói visszajelzések mellett idénre egy piackész terméket gyártani, amit aztán néhány száz dollárért lehet szórni a lelkes felhasználóknak. Addigra már kiforrott és alkalmazásokkal ellátott eszközt tudnak forgalmazni.

 Az USA több államában már rendeletek készülnek a privát szféra védelmére, azaz sok helyen tiltani fogják a szemüveg viseletét. Hiszen szinte észrevétlenül lehet rögzíteni bármit, nagyon jó minőségben. A felhasználás lehetőségeinek határai szerintem még kevesek számára elképzelhetőek. A készülékben GPS, kamera, wifi és egy módosított android fut, ami azt jelenti, hogy ezen erőforrások felhasználásával bármilyen alkalmazás futtatható. Mindent felismerhet, ami a látóterünkben van, folyamatos plusz információkkal látva el a szemüveg viselőjét. Gondoljunk csak bele, külföldön milyen hasznos segítség lehet ez, egy GPS, aminek elég szóban kiadni, hova szeretnénk menni és a látótérre vetíti az útvonalat. Mutatva, esetleg hangos kommentekkel ellátva az épületeket, amiket látunk. Ha ránézünk egy étteremre, rögtön látjuk, hogy mi róla a Tripadvisor-közösség véleménye, milyen árak vannak, mit érdemes enni. Ha ránézünk egy buszra, látjuk, hogy hova tart, jelzi, hogy hol kell leszállni. Ez csak egy szeletke abból, amit el tudok képzelni a szemüveg használatával.

Ennél sokkal szerényebb előretörést várok az okosórától, amiból már több gyártónak is van használható modellje. Gyárt órát többek között a Sony, a Qualcomm, a Samsung és a Pebble. Én ez utóbbi kettővel foglalkoznék részletesebben. A Samsung  Gearje nagyon sok reklámban szerepel, a Note 3 készülékkel együtt jelentették be tavaly. Az óra egyféle kiegészítése a telefonnak, ami nem csak a Note 3-mal, hanem Az S széria két legutóbbi készülékével és a Note II-vel is együttműködik. Az óra egy kis színes LCD kijelzővel rendelkezik, és egyfajta kiegészítő kijelzője a telefonnak. Egy önálló funkcióját látom: van benne egy nem túl jó és elég rossz helyen lévő kamera. Ráadásul a kijelző miatt 2-3 nap alatt lemerül.

Sokkal ígéretesebb a Pebble okosórája, ami jelenleg a legsikeresebb startup kezdeményezés a világon. Ráadásul a CES-en bejelentett második széria már fémmel és bőrrel operál, azaz sokkal elegánsabb megjelenése miatt lehet még sikeresebb. A készülék az e-bookok által is használt e-ink technológiát használja, ami ugyan lassúbb képernyőfrissítést, viszont egy héten felüli rendelkezésre állást biztosít, ami már tényleg megfelelő. Ráadásul az órát minden androidos és Apple készülékhez csatlakoztatni lehet. Remélem, nem sokára olvashattok egy részletes tesztet Karesztól a készülékről.

Azt mindenképpen látni kell, hogy ezek a készülékek - pl. a Qualcommot kívül, ami önálló készülék,- inkább kiegészítőként funkcionálnak. Értesítéseket láthatunk rajta, esetleg sportoláshoz adnak segítséget, zenét hallgathatunk vele, vagy megnézhetünk egy rövid üzenetet, megosztást, vagy twitter bejegyzést. A méret és képernyő miatt nem gondolom, hogy lehet tényleges önálló élete a készülékeknek, de ki tudja. A következő alkalommal a 3D nyomtatással fogok foglalkozni egy kicsit.