Az előző két poszt sikere után remélem, újabb érdekes témával tudunk foglalkozni ma: a digitális fizetőeszközökkel. A téma most igen csak aktuális, mert az Mt Gox bitcoin-tőzsde pont a napokban küzdött némi informatikai problémával, aminek következtében nem elérhető az oldal, ami nagyon megrendítette a bitcoin árfolyamát. De mi is az a bitcoin? Miért gondolják egyesek, hogy nem biztonságos? Miért biztonságos mégis?

Ahhoz, hogy megértsük az alapproblémát a digitális pénzekkel, néhány közgazdasági alapfogalmat kell tisztázni, ígérem, nem lesz unalmas. A pénzt, valamikor az ie. 7. században a lüdiaiak találták fel és négy alapvető funkciója van: csereeszköz, fizetési eszköz, értékmegőrző és elszámolási funkció.

A csereeszköz jelen esetben azt jelenti, hogy ha van 1000 forintom, akkor azt jó esetben el tudom cserélni egy hatalmas úritökre, és fordítva is működik, ha van egy jókora arany vízilovam, azt el tudom adni jó magyar forintért.

Ha a pénz fizetési eszközként működik, akkor a zöldséges Joci, aki tele van, mint a déli busz, alig 50% kamatra ad kölcsön a tesóknak, akik később visszaadják, és kifizetik az idő értékét, vagy ha nem, hát a szart is kiverik belőlük.

Az értékmegőrző funkció lényege az, hogy az emberek pénzt tartanak, őriznek meg, mert nagyjából biztosak benne, hogy egy kiló libahájat ma is 300 forintért, meg jövőre is nagyjából ugyanannyiért kapnak. A pénzek egymás közötti viszonya rendezett és szabályozott.

Az elszámolási funkciót nevezhetjük értékmérő funkciónak is, amely által beárazódnak az egyes termékek, az tudjuk, hogy egy Audi A4 kb. tízszer annyiba kerül, mint egy Suzuki Swift. Még egy utolsó gondolat és rátérhetünk a bitcoinra: a pénzeket általában államok bocsátják ki, azaz az államok vállalnak az értékért garanciát, régebben árufedezete volt, utána arany, most ún. hitelfedezete van a pénznek. Ez utóbbit már józan ésszel nehezebb felfogni, de az aranyfedezet esetén teljesen érthető, ha elméletileg betotyogtam volna a múltban az USA nemzeti bankjába, akkor a dolláromért aranyat adtak volna.

A történelmi közgazdaság óra után foglalkozzunk egy kicsit az elektronikus fizetési eszközökkel. A probléma csak az velük, hogy ha szigorúan vesszük a fenti definíciókat, akkor 2-nél több funkciót ezek az eszközök biztosan nem teljesítenek.

A bitcoint 2009 januárjában egy vélhetően álnév alatt működő csoport, a Satoshi Nakamoto felhasználó nevében publikálta. A bitcoinnak nincsen központi kibocsátó szerve. A digitális vagyonunk a kereskedésben résztvevő számítógépünkön, vagy egy felhőszolgáltatásban megtalálható digitális pénztárcában csücsül. Bitcoinhoz kétféleképpen lehet jutni, egyrészt lehet venni meghatározott tőzsdéken valóságos pénzért, másrészt lehet bányászni. A bányászatot azért kellett bevezetni, mert nagyon számításigényes egy-egy bitcoin tranzakció titkosítási, és tranzakcionális algoritmusainak kiszámolása. Egy tranzakciót több, már a rendszerbe kapcsolt gépnek kell igazolni rövid időn belül. Ezért fizetnek az egyes jóváhagyóknak valamennyi bitcoint. Ehhez speciális szoftver kell és egy olyan gép, ami elérhető a tranzakció pillanatában.  Ezért egyes csákók folyamatosan működtetnek nagy kapacitású gépeket, hogy bitcoinokat termeljenek. Maga a technológia egyébként a széles körben használt privát-publikus kulcspárokon alapul és nyílt forráskódú.

De miért jó ez? Egyrészt azért, mert buli. Lehet a semmiből bitcoint termelni (bár ez már egyre nehezebb), másrészt pedig ez a pénz felette áll az egyes nemzetek politikai, gazdasági érdekein, és nem rontják, vagy erősítik pillanatnyi érdekek. Ez viszont egyben a nagy hátránya is, hiszen miután nem áll mögötte senki, egy olyan bukta esetén, mint a japán Mt Gox bénázása, az árfolyam akár 50 %-ot is eshet egy nap alatt. Gondolhatnánk, hogy miután elektronikus, könnyen lehet hamisítani, azaz játszani azzal, hogy ugyanazt a virtuális összeget többször is elköltöm. A valóságban viszont ez lehetetlen. 10 percenként minden tranzakciót felülvizsgálnak, és az első költés kerül be érvényesnek az ellenőrzők jóváhagyása után. Ahhoz, hogy ezt valaki meg tudja hackelni, a bitcoin-hálózat számítási kapacitásának fele fölött kellene uralmat gyakorolni, ami többmillió felhasználó mellett lehetetlen.

A bitcon megítélése világszerte változó. A lassan mozgó, a valós pénzeket szabályozó testületek a legtöbbször nem is igazán tudnak vele mit kezdeni. Országról országra változik, hogy ki minek tartja: van, ahol kuponként, van, ahol elszámolási egységként tekintenek rá, de egyelőre még nincsen olyan hivatalos határozat, hogy valós pénzként tartanák számon. Egyedül a kaliforniai alsóház hozott a napokban olyan iránymutatést, ami bizakodásra ad okot. Ettől függetlenül rengetegen használják világszerte és fizethetünk vele egyre több helyen. Már hivatalos egyesülete és portálja is van, amelynek a célja, hogy mielőbb hivatalos szabályozási formákat is létrehozzanak a bitcoinnal történő kereskedésre.

Lássuk, mire is lehet használni manapság ezt a fizetőeszközt. Az mindenki számára világos, hogy az ember tud vele fizetni, ha izgalmas sárga gumikacsát nézett ki valamelyik webshopban. De világszerte egyre több valós étteremben is elfogadják, sőt elkezdődött olyan ATM-ek felszerelése, amivel a BTC-ket valós ország valutájára, az készpénzre válthatjuk. Léteznek már olyan autókereskedések, ahol elfogadnak bitcoinokat is és akár repülőjegyet is vehetünk érte. Tavaly novemberben, az USÁ-ban hálaadás napján volt az eddigi legnagyobb kereskedés a bitcoinnal, és ez egyértelművé tette, hogy ha nem is lépett még felnőtt korba a pénz, de kilépett a kuriózum szerepköréből. Természetesen a sikeres működés azonnal riválisokat hív a piacra. Ezek közül a legsikeresebb a litecoin, amely tanulva a bitcoin gyengeségéből, egy jobban átlátható és a törvénykezők számára jobban elfogadható eszközt teremtett. De több követő is akad, akik próbálnak hozzáadni valamit az eredeti koncepcióhoz: peercoin, ripple, namecoin, worldcoin és anoncoin. Szerintem idén eldől, hogy ki él túl, melyik lesz sikeres, veheti át a bitcoin szerepét. 

Azt, hogy életben marad-e a bitcoin, vagy a rendszer gyengeségeiből tanulva fél év múlva már egy egészen más eszközről szólnak majd a híradások, még nem lehet tudni. De arra nagy tételben fogadnék, hogy valami hasonló eszköz rohamosan teret fog hódítani, mert kényelmes és izgalmas. Aki korán beszáll, nagyot tud szakítani, mert egy kicsit úgy működnek ezek, mint a piramis játékok, csak azt kéne jól kitalálni, hogy melyik lesz a végső befutó.

A következő cikkünkben a televíziózási szokások gyökeres átalakulását fogjuk kivesézni.